
Európa az adatok szerint kezdi maga mögött hagyni az eddigi financiális problémákat a kontinens…legalábbis, ami a beszerzési menedzserindexeket illeti. Európában az elmúlt időszakban leginkább a görög-dráma, a Moody’s leminősítések, és az egyre esélyesebb EURUSD paritás volt…úgy néz ki, hogy a veszély kezd elmúlni(?).
Amerika már nem mondhatja el ezt magáról, és ez az elemzői, illetve befektetői indexen is jól látszik. Citigroup az elemzésében például azt emelte ki, hogy a Kínai Japán és USA termelés idén és jövőre is lassulni fog. A FED elnöke, Ben Bernake július 28.-án egy sajtótájékoztatón szinte már pánikra adódó hangnemben közölte: az amerikai gazdaság szokatlanul bizonytalan kilátás előtt áll. Ez a befektetőket arra sarkalta, hogy megszabaduljanak a részvényeiktől és a pénzüket állampapírba fektessék be.
Ezek a gazdasági események láthatóan a nyári uborkaszezon ellenére igen élesen kihatnak a tőzsdei életre is.
Részvénypiac: A Dow Jones Industrial Average-nál hosszútávon egy H&S után vagyunk, és a 10 000-es szint környékén billeg az árfolyam, igaz erre rásegít a 200 napos mozgóátlag, ugyanis ez alól nem tudott kitörni idáig, 23.-án felette zárt. Rövidtávon azonban már húzható egy uptrend (július elejétől viszonyítva), igaz az ilyen rövidtávú trendek sokkal könnyebben megtörnek, mint a hosszú idő alatt kialakult irány.
Devizapiac: A legnagyobb forgalmat lebonyolító EURUSD-n a legszembetűnőbb a változás. A tavaly december óta tartó downtrend az elmúlt hetek erős mozgásai miatt megváltozott az irány, és az euró egyre erősödik a dollárral szemben, (nem mellékesen napi idősíkon egy fordított H&S látható mely rásegíthet a dollár gyengülésére) de természetesen ez lehet egy nagyon erős nyári korrekció is.
Amerika és Európa két különböző úton kezdett elindulni a gazdasági világválságból. Hónapról-hónapra változik a befektetői megítélés, így egyelőre nem lehet azt mondani, hogy Európa már kint van a gödörből (sőt a mostani hitelből építkezés is egyszer be fog dőlni) egyszerűen csak kedvezőbb adatokat tudtak felmutatni, mint Amerika.
Vissza
|